RÉSZEK LEÍRÁSA
HA SZERETNÉD TUDNI EGY-EGY RÉSZ MIRŐL SZÓL ITT ELOLVASHATOD
OSZTRÁK SZÉRIAI RÉSZEK:
0. Rex a kölyök felügyelő:
Rex éppen csak a világra jött de már mindenki szereti. Már kölyök korábban elrabolják ám az intelligenciájának köszönhetően kiszabadul. Végül Beni kapja meg karácsonyra és megoldja élete első bűnügyét.
1. Évad
1. A végállomás Bécs:
Rex kommandós gazdáját bevetés közben halálos lövés éri. Rex ezután kezelhetetlen mindenkivel morog és nem iszik nem eszik. Szerencsére találkozik Moser felügyelővel aki éppen egy gyilkoságon dolgozik. Rex kiváló rendőrkutya lesz a csapatban. Noha Stockinger előszőr fél tőle de idővel ő is megkedveli.
2. Tökéletes gyilkosság:
Moserék elég nehéz ügybe keverednek gyanúsitottból akad elég. Az egész egy étteremben játszódik ahol meghal az étterem egy dolgozója. Előszőr látszolag szívrohamban ám később mint kiderül valami még sem stimmel. De természetesen Rexnek köszönhetően pontot tesznek az ügy végére.
3. Menekülés a halálba:
Magyar rendszámú hűtőkocsiban hal meg az áldozat. Mosert súlyos lövés éri, de hála Rexnek még időben megtalálják.
4. Az idős hölgy halála:
Bécsben időről időre idős hölgyek tűnek el. Mosernek először egy szomszéd asszony tűnik gyanúsnak és idővel rá is jön mit titkol. Ám a végén kiderül hogy valójában nem is egy gyilkos van.
5. Aki a tűzzel játszik:
Érdekes mert ennek az epizódnak az eredeti címe Tanz auf dem Vulkan vagyis Tánz a vulkán tetején. Éppen a raboknak tartanak fogászati kezelést mikor az egyik rab barátja kiszabadítja barátját. Egy rendőrnek sikerül őt lelőni ám a rab egy balett iskolában túszokat ejt fogjul. Szerencsére Rex és Moser sikeresen kiszabadítja őket.
6. Halál Schönbrunnban:
A kém gyilkosság gyanúja is felmerül. Schönbrunnban találnak egy női halottat.
7. A diagnózis: halál
Moser felveteti a kórházba magát. Miután ott alkoholisták halála történik.
8. Egy finom úriház
Ebben az epizódban szilvesztereznek. Több halál eset is történik.
9. Ámokfutás
Gedeon Burkhard vendég szereplése. Egy ámokfutó öl embereket.
10. Az első díj
2 gyerek az áldozat.
11. Halálos macik
Plüss macikban rejtenek el bombát.
12. Beethoven feje
Beethoven fejét ellopják.
13. Bécs utcái alatt
A csatornában feldarabolt testrészeket találnak.
14. Lövés Rexre
Rexet meglövik és elrabolják. Ezután felhívják Mosert hogy engedjenek el egy rabot különben Rexet megölik.
2.Évad
1. Tompa kiáltás
Egy 8 éves gyereket gyilkolnak meg. Moseréknek segíthetne egy másik kislány de ő autista. Rex segít neki állatterápiával.
2. Vérnyomok
Alexander Pschill vendég szereplése. Halálra gázolnak egy embert majd öngyilkosságnak próbálják beállítani.
3. Gyilkos nyár
Ennek a résznek a korhatára eredetileg 16-os, ezért vágva adják. A Dunanál rituális gyilkoságok történek.
4. Halálos csábítás
Az áldozat szobájában a rádió híradója szerint Mihók András, magyar sebészfőorvos Bécsbe látogat. Moser és Rex beköltözik az új házukba.
5. A halál maszkja
Egy kozmetikai szalonban tévedésből egy másik nőt ölnek meg.
6. A vak tanú
Itt felfigyeltem egy érdekességre. A vak nő említést tesz arról hogy volt egy kutyája akit Arkonak hívtak. Mikor Alex a sorozatba kerül ő is mondja hogy régen volt egy Arko nevezetű kutyája. A részről: Egy szálloda telefonján keresztül egy vak nő szemtanúja lesz egy gyilkoságnak.
7. Veszélyes vadászat
Moser régi ellensége az egyik bűnöző.
8. Egy gyermek halála
Egy úszódában találnak holtan egy gyereket. Még hozzá hidegben.
9. A sátán nevében
Rituális gyilkosságok történnek.
10. A halál illata
A gyilkos egy különös parfümöt használ aminek a neve Mussusz.
11. Emberrablás
Elrabolnak egy férfit s közben egy másikat megölnek.
12. Halálos dózis
Beagle kutyák is szerepelnek. Egy állatorvost ölnek meg.
13. Három másodperccel a halál előtt
Moser beteg lesz. Krumplik közé rejtenek bombát.
14. A bécsi háztetők fölött
A gyilkos a háztetőn át közlekedik. Stocki elmondja hogy Salzburgba fog költözni.
15. Stocki utolsó esete
Egy apa megakarja ölni az elvált feleségét és gyermekét. Valamint azokat akik tönkre tették az életét. Stocki ebben a részben szerepel utoljára.
3. Évad
1. Halálos futam
Böck első szereplése. Moser először Böckre azt hiszi bűnöző.
2. Rettegő város
Egy üdítő italba ciánkáli mérget kevernek. Majd többe is egy gyerek is majd nem meghal de Rex megmenti az életét.
3. Halál a múzeumban
Helyszín a Bécsi Természet Tudományi Múzeum.
4. Gyilkos szenvedély
Diana Markus több embert is rávesz hogy kiszabadítsák a börtönből.
5. Anna titka
Elakarnak temetni egy Anna nevű fiatal nőt de mint kiderül nem saját kezűleg végzet magával.
6. A babagyilkos
Egy férfi nőket babának öltöztet be és sminkel ki majd megöli őket.
7. Hipnózis alatt
A gyilkos hipnótizálja az áldozat anyját és barátnőjét.
8. Vadászat egy holttest után
A kórházban eltűnik egy holttest.
9. Miért halt meg Rómeó?
A színházban megölik azt a színészt aki Rómeót játszotta. Mint később kiderül tévedésből mert Júliát akarták.
10. Négy lábon járó angyal
Dupla epizód. A végén karácsonyoznak. 2 gyereket elrabolnak.
11. Gyilkosság étlap szerint
Az étterem egy dolgozóját megmérgezik.
12. Vérvörös rózsák
2 bio kémikus az áldozat. Egy profeszor családját fogjul ejtik.
4. Évad
1. Élve eltemetve
Egy kislányt elrabolnak és egy kiásott gödörbe ejtik egy sivatagos területen.
2. Egy diák halála
Egy tanár-diák-diák szerelmi háromszögről szól.
3. Gyilkos terv
Egy férfit meggyilkolnak és öngyilkosságnak próbálják beállítani.
4. Moser halála
Az egyik legszomorúbb rész. Moserék egy pszcihopata gyilkos után nyomoznak. Ehhez egy szakértőt kérnek segítségül. Moser a hátába lövést kap. Rex érte rohan de leszakad egy hídon és elveszíti az eszméletét. Moser gondatlan lövést ad le a gyilkosra de nem találja el és Mosert szíven lövi. Végül a gyilkos saját magával is végez. Ezután Moser kórházba kerül és az orvos közli a többiekkel hogy nem fogja túlélni.
5. Az új fiú
Ez is dupla epizód. Rex ki se mozdul a házból amióta Moser halott. Höllerer és Böck felváltva vigyáznak rá de Rex nem tudja átaludni az éjszakát. A Dunában egy halott férfit találnak aki nem fulladásban hanem nyakcsigolya törésben halt meg. Hamarosan megérkezik az új felügyelő Brandtner. Aki összebarátkozik Rexxel és befogadja így Rexnek új gazádaja lesz. Az epizódban kiderül hogy Alexnek már volt kutyája Arko de egy robbanásban elveszítette.
6. Az ezerarcú férfi
Egy férfi supermarketeket rabol ki és folyton változtatja a külsejét. De hála Rex szaglásának nem lehet összekeverni.
7. Az összeesküvés
3 golfozó ember meggyilkoja egyik ismerősüket mert zsarolta őket. Az egyikük ki akaar szálni és másik 2 társa megpróbálja megölni. De Rex megmenti az életét, és nem csak neki hanem Böcknek is ne hogy elüsse egy vonat.
8. Halálos szenvedély
Apját saját fia óli meg mert elszerette feleségét.
9. Ellopott boldogság
Megölnek egy bébiszittert és a csecsemőt elrabolják.
10. A bosszú
Alex régi ellensége kiszabadul a börtönből és elrabolja Rexet.
11. A kukkoló
Egy férfi szemtanúja lesz egy gyilkoságnak. Ám a helyett hogy szólna a rendőrégnek inkább zsarolni próbál.
12. Az utolsó játszma
Egy teniszklubban emberek halál esete történik.
13. Veszélyes feladat
Alex a börtönben van hogy egy veszélyes ember közelébe férközön.
5. Évad
1. Halállista
Egy férfi megöl 2 embert. Csak Alexnek és Rexnek köszönhetően nem 4-et.
2. Borzalmas igazság
Egy kisfiú apja kirabolja anyja ékszer boltját és meglövi.
3. Tisztelendőatya veszélyben
Elrabolnak egy papot.
4. A vesztes
Kirabolnak egy bankot de hamis pénzzel.
5. Csalóka közelség
BJ utolsó szereplése.
6. Rex bosszút áll
Új kutya alakítja a Rexet.
7. Vak düh
Kunz első szereplése.
8. Mérges gáz
Egy hajléktalan egy vagonban mérges gázt lélegez be és ennek következtében meghal.
9. Halálos titok
4 barát együtt lakik ám az egyikük kerékpározás közben életét veszti.
10. A végrendelet
Egy óriáskereket ábrázoló képen végrendeletet rejtenek el.
11. Halálos játékszer
Egy krimi író saját történeteit teszi át a valóságba.
12. Hajsza
Egy férfi 5 évet ült börtönben és kiszabadult. A gyilkosság elkövetője is nagy valószínűséggel ő volt.
13. Sissy
Egy nő Sissy királynénak képzeli magát.
6. Évad
1. Teljes gázzal
Egy autó verseny hely a helyszín.
2. Kis szökevények
Egy apa megöli feleségét 2 gyereke pedig elmenekül otthonról.
3. Gyermekrablás
Egy házaspár elrabol egy csecsemőt.
4. Telefonterror
A gyilkos telefonon keresztül öli meg áldozatait.
5. Hideg, mint a jég
Hokisokkal foglalkoznak.
6. Testvérgyilkosság
Egy iker testvérpárból az egyik megöli a másikat.
7. Halálos Tarot
A gyilkos áldozatai mellé tarot kártyát tesz.
8. A teliholdas gyilkos
A gyilkos minden teliholdkor öl.
9. Egy halott visszatér
Egy férfit halotnak nyilvánítanak de kiderül hogy valójában még él. Kunz régi munkatársa az áldozat.
10. Halál az interneten
Az áldozatot egy férfi az internetről ismert.
11. Hajsza az örök életért
Rexet megmérgezik de egy titokzatos idegen megmenti életét.
12. A milliókat érő ló
Egy versenylovat lelőnek a lovász fiút aki megpróbálta megakadályozni pedig megfojtják.
7. Évad
1. Az utolsó pillanatban
Elke Winkens vendégszereplése. Egy férfit a a vonat elé löknek.
2. Gyermekkereskedők
Csecsemőket rabolnak el amit később eladnak. Egy csecsemő fulladás miatt meg hal.
3. A halál szépsége
Egy fotós nőket gyilkol meg műtermében.
4. A blöff
Kirabolnak egy bankot amit a bank alkalmazottai terveztek meg.
5. Holtbiztos tipp
Egy szaunában gyilkolnak meg egy nőt.
6. Halálos teszt
Egy gyógyszer tesztelésen akik részt vesznek a gyógyszer hatására gyilkolni kezdenek.
7. Megszállottság
Egy férfi rabul ejt egy író nőt.
8. A gyilkos és a lányka
Egy kislányt elrabolnak mert észre vette hogy a gyilkos elégeti a halottat. Közben 2 másik gyerek is eltűnik.
9. Kétszer csap le a halál
Egy modellt leszúrnak de nem a szúrás hanem mérgezés végzett vele.
10. A bosszú sugarai
Alex és Christian utolsó szereplése. Egy férfi lézer sugárral gyilkol.
8. Évad
1. Házinyúlra nem lövünk
Marc és Niki első szereplése. Marc és Niki már a munkájuk előtt találkoznak és még nem tudják hogy másnak együtt kezdenek új munkahelyükön.
2. Gyilkos szerelem
Ervin Suster több nőt is felbuzdít hogy szabadítsa ki őt és cserébe mindent neki ad. Egy nő lelövi a supermarkat tulajdonosát.
3. A halál művészete
Orosz ruletett rendeznek aminek egy nő szemtanúja lesz és elkezd megnekűlni de lelövik.
4. Hírnév bármi áron
Egy 25 éves lány hírességeket gyilkol meg egy drága pezsgősüveggel. Csak azért hogy híres legyen.
5. Kétes üzlet
Rabló gyilkosság történik. Az áldozat maga is gyilkos ami kiderül az epizód végén.
6. Zuhanás a halálba
Bécs egyik épületéről mászás közben zuhan le egy férfi. De mint kiderül nem baleset volt. Rexnek le kell tennie egy rendőr kutya vizsgát.
7. Négylábú tanú
Egy nő talál egy utcán egy kóbor kutyát és magához veszi. A nőt telefonálás közben megfojtják a kutya próbálja megakadályozni de nem tudja. Rexnek köszönhetően kiderül hogy a kiskutya tudja ki a gyilkos.
8. Válaszd a halált
Egy férfi a neten keresztül gyerekeket vesz rá hogy legyenek öngyilkosok.
9. Az utolsó golyó
Egy férfi megöli azokat akik megkeserítették az életét.
10. A holtak bűnei
A holtaknak súlyos bűnük van és a gyilkos az összesnek leragasztja a száját.
11. Szőke, gazdag és halott
Egy kisegítőpostás öl meg szőke gazdag nőket akik hasonlítanak a nővérére.
12. Születésnap
Nikit Marc házában fogjul ejtik.
13. A múmia átka
Megölnek egy férfit hogy múmiát hamisitsanak.
9. Évad
1. A postagalamb
Merényletet követnek el egy galamb tenyésztő ellen levél bombával.
2. Gyilkosság a börtönben
Egy nőt megölnek a börtönben de öngyilkosságnak próbálják beállítani. Niki beépül az elítéltek közé ahogy egyszer Alex is tette.
3. Merénylet Rex ellen
Rex egy régi ellensége meglövi Rexet.
4. A kis koldusok
Egy 8 éves hallott gyereket találnak.
5. Halálos vitamin
Egy nő bevesz egy vitamint és nem sokkal utána meghal. Később egy férfivel történik ugyanez.
6. Kórházi éjszakák
A bécsi klinikán megölik az igazgatónőt.
7. A dunai krokodil
Elterjed az a hír hogy a Dunában krokodil van. Egy nő pedig meghal és egy hallott férfit is találnak.
8. Ninával éjfélkor
Egy rádió műsorban szereplő nő ittasan elgázol egy nőt. De később kiderül hogy a nő már előtte hallott volt.
9. A titokzatos fegyver
2 gyerek egy elhagyatott helyen fotóznak és egy fegyveres képet akarnak készíteni. Nem tudják hogy a fegyver igazi és így véletlenül lelőnek valakit.
10. Halálbiztos tipp
Egy férfit megölnek viszont mikor Marc és Rex oda érnek mindenki azt hiszi hallott de Rex észre veszi hogy él. Később a kórházban hal meg.
11. Egyszer volt, hol nem volt
Egy férfi mesékkel gyilkol.
12. A halott és a csecsemő
Holtan találnak egy férfit. Az áldozat baráti körében pedig egy gyerek születik.
13. Az utolsó vasárnap
Az idősek otthonában kilöknek egy férfit az erkélyről.
10. Évad
1. E-mail a gyilkostól
A gyilkos e-mailen elvezeti a rendőrséget a hallotthoz. Niki utolsó szereplése.
2. Emlékezetkiesés
Egy férfit fejbe lőnek de szerencsére túl éli ám emlékezet kiesése lesz.
3. Végre meghalt a szörnyeteg
Marc és Rex találnak egy kiskutyát akit Kunz után Fritznek neveznek el.
4. Dopping
A rész ismét a hokisokkal foglalkozik. Rexet és Marcot felfüggesztik a munkából de az epizód végére persze tisztázódnak a helyzetek. Marc utolsó szereplése. Az utolsó szó pedig a magyar változatban így hangzik (amikor az ügyész elköszön): Uraim!
AZ OLASZ SZÉRIAI RÉSZEK:
11. Évad
1. Találkozás
Lorenzo,Morini,Erika,Gori,Katia,Gaiba első szereplése. Kunz utolsó szereplése. Mikor Rómában egy építkezésen találnak egy osztrák férfit kiderül hogy Bécsben egy másik gyilkossághoz köthető. Rex menhelyen van de mindig vissza szökig a rendőrségre. Végül Lorenzo Fabbri kapitány viszi magával Rómába. Az ügyett később lezárják.
2. 7,65-ös kariber
Kiderül hogy az ügyet rosszul zárták le ugyanis a gyilkos még szabad lábon van.
3. Kínai árnyak
Megölnek egy kínai férfit egy másikat pedig elrabolnak.
4. Ismerkedés a művészettel
Kurt Castrot meggyilkolják.
5. Nem mind arany ami fénylik
Egy férfi véletlen balesetben megöli a feleségét ezután megöli azt az embert aki zsarolta.
6. A tyúkanyó
Egy kisfiút találnak egy kőnek neki támasztva szerencsére életben marad.
7. Borban az igazság!
Megölik az étterem tulajdonosát.
8. Messze innen
Megölnek egy rendőrt és elrabolnak egy lányt. Rexet súlyos lövés éri.
12. Évad
1. Életek veszélyben
A 11. évad 8. részének folytatása.
2. Halál a delfinek között
A delfinek medencéjében holtan találnak egy nőt.
3. A félelem iskolája
Egy iskolában túszejtés történik.
4. Családi ügy
Boromini gróf minden bizonnyal egy japán öngyilkossági rituáléban hal meg.
5. Anya csak egy van!
Lorenzo elutazik az édesanyjához és megold egy gyilkosságot.
6. Masquerade
Megmérgeznek egy modelt. Az epizód egy két része virtuális világban játszódik.
7. Az utolsó fogadás
Megölnek egy zsokét.
8. A magányos férfi
Gyilkosság történik, s a helyszínre kiérve Lorenzo és Morini igencsak meglepődnek. A rendőrfőnököt találják ugyanis a lakásban, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ő az egyetlen gyanúsított. Persze fogdába akarják vinni, de Lorenzo kiharcol még egy napot, így időt nyerve, hátha megtalálja az igazi tettest. Ám rossz nyomra téved, és ugyan lefülel egy lopott autókkal kereskedő bandát, a főnökének mégsem talál alibit. Egészen addig, ameddig rá nem jön, hogy kinek van még kulcsa a lakáshoz.
9. A csend hangja
Egy gyermekpszichológiai központban dolgozó középkorú nőt megfojtanak. A gyilkos pedig gondosan ügyel arra, hogy egy odacsempészett bizonyítékkal mást keverjen gyanúba. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy egy autista gyermek látta a gyilkost, ám ő sajnos nem beszél...
10. A sírfosztogató
Egy férfit lelőnek az autójában, s az áldozat azonnal belehal a sérüléseibe. Később a halott férfi lakásában több eredeti régiséget is találnak a nyomozók, ezért úgy tűnik, hogy a férfi sírrabló volt. Rex és Lorenzo így ezen a nyomon indulnak el...
11. Az utolsó meccs
Rex és Lorenzo visszamegy Bécsbe és segít Kunznak megoldani egy ügyet. Dupla epizód. Dr. Graf és Kunz vendég szereplése.
13. Évad
1. A bajnok
Most az egyszer talán szerencséje van Lorenzo felügyelőnek, a lehetséges gyilkos szinte belefutott a tanúba... Marko Rancinak hívják. Ranci személyleírása szerint az elkövető magas volt, közepes testalkatú, kék szemű, élénkvörös haja és szakálla volt, sötétkék kabát volt rajta és fehér ing. Mindösszesen ennyi. A helyszínelés során, Rex eddig nem látott dokumentumokra, fényképekre bukkan. Mindegyik kutyákat, méghozzá kölyköket ábrázol. A tragikus fényképek tiltott kutyaviadalokhoz vezetnek...
2. Motorosok
Morini megsebesül. Az áldozat motor balesetben hal meg.
3. Üvöltés
Lombardi nyugalmazott kardiológus professzor holttestét a golfpályán találják meg, de hamar kiderül, hogy nem ott ölték meg. A depresszióból varázsütésre kigyógyult Rex a golfkocsit is megtalálja, amivel odaszállították. A háttérben egy zsarolási történet szálai sejlenek fel, a megoldást egy papagájtoll és egy távoli kutyavonítás szolgáltatja.
4. Az én bandám rockot játszik
Katia barátnője az áldozat.
5. A perceid meg vannak számlálva
Meggyilkolnak egy 38 éves mérnököt. Az elkövető úgy állítja be, mintha kábítószer-túladagolásban halt volna meg. Az áldozat Rocchi, aki állítólag egy nemzetközi terrorista szervezet ügyeibe keveredett robbantási szakértő. A titkosszolgálat Gloria ezredes (ráadásul Nő) vezetésével fülest kapott, hogy merénylet készül Rómában, de nem tudni, hogy hol... Az ezredes Fabbri felügyelőt és kiváló segédjét, Rexet bízza meg a nyomozással...
6. Jófiúk
Egy születésnapját ünneplő fiú meghal.
7. Macskaszem
Clotilde grófnő, 65 évesen egy éjszaka kizuhan lakása ablakából. A rendőrség öngyilkosságra gondol. A grófnő személyes jó barátja volt a főügyésznek, így Katia főfelügyelő a különös üggyel Fabbri felügyelőt és Morinit bízza meg a gyilkossági csoporttól, hogy minél előbb derítsék ki, valójában mi történt. Katia és Rex felvilágosítja a két kiváló rendőrt ugyanis, hogy itt, a látszat ellenére, nem öngyilkosság történt. Az árulkodó nyomok mindenképpen az ablakhoz vezetnek, ahol azonban nem egy, hanem két különböző személytől származó ujjlenyomatok láthatók, kívül-belül, egyaránt. Egyet biztosan tudunk, hogy a grófnőnek volt egy fiatal ficsúr barátja és egy ikertestvére...
8. A csillag neve
Megvakítanak egy csillagászt.
9. Döglött ügy
Öngyilkosságként zárta le a rendőrség egykor Milica Bilic halálát. 17 évvel később Lorenzo Fabbri megismerkedik egy fiatal lánnyal, aki másnap felkeresi és elmondja, hogy ő az elhunyt Milica lánya és máig nem hiszi, hogy édesanyja öngyilkos lett. Azzal próbálja meggyőzni Lorenzo felügyelőt, hogy édesanyja halálakor megállapították, hogy magas alkoholtartalmú volt a vére, pedig anyja soha nem ivott alkoholt. Továbbá az állandóan hordott medálja sem volt rajta. A felügyelő Rex hatásos segítségével mindent latba vet és egyre több gyanús körülmény kerül napvilágra.
10. Maestro, zene!
A maestrot meggyilkolják.
11. Az eltűnt lány
Lorenzo és Katia együtt nyomoznak egy hajón.
12. A Caravaggio átka
Lorenzo és Morini Maltan nyomoznak együtt. Morini utolsó szereplése.
14. Évad
1. Árnyékok
Monterosso és Bizzari első szereplése. Egy kutya egy építkezésen egy emberi csontvázat talál.
2. Farkasok közt
Rex megtanulja hogyan kell jelezni egy cukorbetegnek a gond csak az hogy ezt egy bűnőzővel kell megtennie beépülve. Lorenzo csapdába kerül egy autóba amibe bombát rejtettek el és életét vesztí.
3. Pult alatti játék
Davide első szereplése.
4. Ígéret a múltból
Egy brazíl férfit szitává lőnek.
5. Bosszú
A náci bőrfejűek csoportjának egyik tagja kizuhan a nyolcadik emeletről. Öngyilkosság vagy gyilkosság? A felügyelő és a bandavezér ugyanazt a kérdést teszi fel. Egyikük azonban tudja a választ. A csoport legújabb tagja kapja a feladatot, hogy derítse ki, mi történt. Ő azonban nem ezért csatlakozott a "Fehér Testvériséghez". Egy régebbi haláleset körülményeit akarja kinyomozni és bosszút állni érte
6. Mélyvíz
Meghal egy úszóversenyen az egyik úszó.
7. Kísértetház
Davidét volt barátnője egy rémálomnak tűnő történettel hívja fel: vőlegénye élettelen testét látta felakasztva a kert egyik fáján. Mire Davide odaér, a szörnyűségnek semmi nyoma. Ki játssza ezt a morbid játékot és miért?
8. Egyetlen éjszaka
Marco nagyon részeg, nem vezethet, valakinek haza kell vinnie a diszkóból. Rocco ebből él. Megnyomja a távirányító gombját, kinyílik a kocsi csomagtartója, amiben egy holttest fekszik. Marco rémülten fedezi fel benne az apját.
9. Szemet szemért
Davidénak egy rendőrségi védelem alatt álló nőt kell bekísérnie az ügyészségre, de még mielőtt belépne a házba, óriási robbanás történik. Davide kimenti a sérült nőt, de a szomszéd nem ilyen szerencsés. Valaki azt akarta megakadályozni, hogy a nő tanúvallomást tegyen? Vagy véletlen baleset történt? A holtan talált szomszédról kiderül, hogy már a gázrobbanás előtt halott volt. A háttérben egy ingatlancsalás körvonalai sejlenek fel, amelynek Monterosso is ártatlan áldozata, és egy régen elfeledettnek hitt személyes tragédia.
10. A harmadik ember
Egyetlen pontból három embert lőnek le, szinte másodpercre pontosan, ugyanabban az időben. Erre csak egy profi orvlövész képes. A három áldozatból kettő között kapcsolat mutatható ki, a harmadik szerencsétlen tévedés, ami azt jelenti, hogy egy negyedik ember életveszélyben van. A tanúvallomások alapján készített fantomrajzból Davide régi akadémiai társára ismer. Felkutatja és családjával együtt biztonságba helyezi. Megtudja, hogy egy veszélyes hulladékkal üzletelő szervezett banda van a háttérben, amelynek főnökét csak egy nagyon ravasz trükkel lehet csapdába csalni.
11. Zászlót félárbocra!
Egy átvágott torkú áldozatnál az olasz hadsereg által használt pisztolyt találnak. Ez a nyomozás kiindulópontja. Egy nő önként jelentkezik a rendőrségen, hogy ő a tettes, pontosabban az áldozatot miatta ölték meg. Férje az afgán hadszíntéren halt meg, de a szelleme visszajár a túlvilágról, hogy vigyázzon a feleségére. A zavaros történetből egy hús-vér, Afganisztánban szolgált katona képe bontakozik ki, aki őrmestere élete árán szabadult ki a tálibok fogságából, és cserébe megfogadta, hogy megvédelmezi felettese feleségét. Olyan elszánt, hogy még Rex élete is veszélybe kerül miatta. Davide, amennyire lehetséges, próbálja egyengetni a sokat szenvedett ember sorsának további alakulását.
12. Befejezetlen szimfónia
Egy csúnya veszekedés után, a válni készülő feleség felkapja férje slusszkulcsát és elrohan otthonról. Útközben veszi észre, hogy nem fog a fék. Az autó teljes sebességgel egy fának rohan, az asszony a helyszínen meghal. Valaki szándékosan tönkretette a kocsi fékrendszerét. A gyilkosságnak több gyanúsítottja is lehet, mindegyiknek jó oka volt rá, hogy holtan lássa a nőt. Van egy féltékeny férj, egy szerető, aki nem akarja elhagyni a családját, és két, örökségét féltő mostohalány. Bizonyíték nincs, a garázs biztonsági kamerájának felvételét letörölték. A gyilkos valóban meg akart ölni valakit, de a legkevésbé sem azt, aki végül az áldozat lett.
15. Évad
1. A tigris
A Mondrias cirkuszban tragikus baleset történik. Matteót, a cirkuszigazgató fiát halálra marja a máskor jámbor tigris. Az eset egyértelmű, Rexet és Rivera felügyelőt mégsem hagyja nyugodni. A szálak a sötét múltba vezetnek...
2. A szupersztár
Egy szappanopera forgatásán, felvétel közben a kellékpisztoly elsül, Sophia Lombardini életét veszti. Megvan a gyilkos fegyver, pontosan lehet tudni, ki sütötte el, de ki a gyilkos? Rex nyomozás közben belekóstol a filmsztárok életébe, a kamerák előtt is megállja a helyét.
3. Majdnem tökéletes gyilkosság
Antonio Pascolit a sikeres befektetőt holtan találják házában. Bent rekedt saját szaunájában, és szívrohamot kapott. A szauna ajtaja nyitva, a holttest körül tócsa. A gyilkos nem hagyott nyomot maga után. Vagy mégis? Rex, Davide és Monterosso új segítséget kap az éles nyelvű Maddalena De Luca személyében, aki törvényszéki orvosként vesz részt a nyomozásban.
4. Az idő nem gyógyítja be a sebeket
Mario Leone a fiatal építőmunkás rejtélyes körülmények között lezuhan egy épülő ház állványzatáról. Senki nem látott semmit, az áldozatot mindenki szerette. Talán csak Terzia Miranténak volt indítéka megölni, neki viszont sziklaszilárd alibije van. Megkezdődik a versenyfutás bűnözők, bűnüldözők és Rex között.
5. Egy hang a sötétben
Bizzari súlyosan megsebesül.
6. A betolakodó
Davide egy jótékonysági pókerestre hivatalos az unokahúgával, természetesen Rexet is magával viszi. Az estélyt betörők zavarják meg, akik a széf számkombinációját akarják kiszedni a házigazdából. Davide szabadítja ki szorongatott helyzetéből és egy másik tússzal együtt kiküldi a kertbe, ahol a rendőrség már körülvette a házat. A helyzetet nehezíti, hogy a behatolók mindenkit egyforma kezeslábasba öltöztetnek és a túszok megölésével fenyegetőznek, ha nem tesznek eleget követeléseiknek. A házon belül rekedt felügyelőnek sikerül kiderítenie a túszejtők tervét és Rex segítségével meg is akadályozza őket tervük végrehajtásában.
7. Két férfi, egy baba
Davidét és Rexet egy kietlen gyártelepre riasztják, kettős gyilkossághoz. A helyszínen Rex többek között egy csecsemőt is kiszagol. Ezzel kezdetét veszi a nyomozócsoport kálváriája. A nem várt apaságot várható bökkenők teszik még nehezebbé. Rexnek ezúttal egy gyermekcsempész hálózatot és egy aljas gyilkosságot kell lelepleznie.
8. Tőrdöfés a szívbe
Gimignani ügyvéd egy este a Kolosszeumhoz viszi a feleségét és közli vele, tudja, hogy megcsalja. Közben zajt hall, kiszáll a kocsiból, abban a percben valaki leüti és az autó csomagtartójába zárva tér magához. Egy arra járó lány hallja meg a segélykiáltásokat, egy ott álldogáló férfival kinyitják a csomagtartót és ekkor veszik észre, hogy Sonia, a feleség, ott fekszik holtan, tőrt döftek a szívébe. A nyomozás szálai a koszovói háborúig vezetnek vissza, egy Olaszországban új életet kezdett szerb házaspár és egy lelki sérült volt K For katona konfliktusa bontakozik ki, ami kis híján egy újabb ártatlan nő halálával végződik.
9. Emlékezetkiesés
Egy lány kizuhan egy szálloda első emeleti ablakából. Nem hal meg, de semmire sem emlékszik. A rendőrség egy halott fiút is talál a szobában. Davide a lány szüleinek régi házába költözteti Ornellát, ahol lassan kezdenek felsejleni a régi dolgok. Visszaemlékszik a nővérére, aki néhány hónappal azelőtt lett öngyilkos, később arra is, hogy miért. A holtan talált fiú a nővére barátja volt, akinek az apja megerőszakolta Ornella nővérét. Amikor a fia megtudta, rátámadt az apjára és dulakodás közben érte a halálos lövés. Az erőszakos apa Ornellát is félre akarja állítani az útból, hogy bűnös múltjának egyetlen tanúja se maradjon.
10. A sötét oldal
Rexet Davide ellen forditják.
11. A szürke
Ipari kémkedés, lövöldözés egy raktárban. Feltűnik egy régi kolléga Paolo Miano, és egy régi közös ellenség, a bűnöző, akinek nincs arca, és sosem hagy nyomot maga után, akit még senki sem látott, és mindenki csak úgy emleget, a Szürke. Szövevényes nyomozás veszi kezdetét, a háttérben a titkos szolgálat működése sejthető, senki nem bízhat meg senkiben...
12. A vér kötelez
Davide és Bizzari utolsó szereplése.A sokak érdekét sértő politikussal, beszéde közben végez egy bérgyilkos. A bérgyilkossal végez egy testőr. A testőr sem végzi jobban. Minden egyértelmű, de semmi sem az, aminek látszik. Davide karambolozik egy fiatal lánnyal, akinek sürgős csontvelő-átültetésre van szüksége. Davide mindent belead, hogy felkutassa a megfelelő donort. Az már csak a hab a tortán, hogy Monterosso most ünnepli ötvenedik születésnapját...
16. Évad
1. Diplomaosztó
Marco Terzani első szereplése. Rexet új kutya kezdi el játszani Achi.
2. Harmadik félidő
A nagy múltú rögbi csapat elnökét holtan találják az irodájában. A tanúk elmondják, hogy az előző napon csúnyán összeveszett az egyik játékossal. Terzani felügyelő ezen a nyomon indul el. Azokban a napokban tör ki a sokadik bundabotrány, amelynek szálai lassan a rögbi klubhoz vezetnek. A két eseményt egyetlen ember személye köti össze, a rögbi klub meggyilkolt elnökének veje. Terzani két legyet üt egy csapásra, két gyilkosság elkövetőjét leplezi le és két ügyet old meg egy időben.
3. Keserű csokoládé
Ruggero Onorati elfoglalja apja helyét a családi csokoládégyár élén, ám a dicsőséget nem sokáig élvezheti. Első munkanapján hirtelen rosszul lesz és meghal. A vizsgálat megállapítja, hogy ciánnal mérgezett csokoládé okozta a vesztét.
Terzaninak a kihallgatások végeztével négy gyanúsítottja is van. Főnöke sürgetésére újra átgondolja a történteket és eszébe jut valami, ami teljesen más megvilágításba helyezi az eseményeket.
4. A csodák szobája
A négy tagból álló baráti társaság közös vadászatra indul, de egyikük nem éli túl. Vadászbalesetről szó sem lehet, egészen bizonyos, hogy valaki szándékosan lőtte le, közelről. Terzani felügyelő a legkézenfekvőbb nyomon indul el, a három barát közül melyiknek lehetett indítéka a gyilkosságra. Látszólag mind a háromnak. A szálak végül egy afrikai szafarihoz vezetnek vissza, és az ok a két régi jó barát folytonos versengése a legértékesebb vadásztrófeáért.
5. Osztályharc
Az anconai gimnazisták osztálykirándulásra mennek Rómába. A szállodában társai bedrogozzák és csúnyán megalázzák Sara Borellit. Másnap az egész osztály a rendőrőrsön köt ki, ahol a Sarát megalázók egyike, Clara rejtélyes körülmények között kizuhan a mosdó ablakán. Clarának az osztályban sok ellensége volt, de képes lett volna valamelyikük megölni?
6. Gyilkos tangó
Corrado Fanti a tehetséges, amatőr tangótáncos a tánciskola kedvence. Minden nő körülzsongja, és ő kedvére választhat közülük. Egy reggel holtan találják a tánciskola parkettjén. Megindul a nyomozás, amely során Monterosso végre bizonyíthat kollégáinak... a táncparketten.
7. Csodaország
Monterosso unokaöccsét és unokahúgát szórakoztatja Terzanival karöltve a Rómához közeli Magicland vidámparkban, amikor egy táncosnő egy revüműsorban rosszul lesz, és meghal. A lány halála az első pillanattól fogva gyanús. A nyomozás több szálon fut, kábítószer-kereskedelem, mérgezés, személyes bosszú gyanúja is felmerül. A döntő bizonyítékot ezúttal is Rex találja meg.
8. Az átvirrasztott éjszaka
Gori közli a rossz hírt Terzanival. Legjobb barátja, Michele Rossi meghalt. Rossi fedett ügynökként a N'dragheta - a calabriai maffia - egy családjába épült be. A család feje harminc éve szökésben van. Terzani azonnal a gyilkosok nyomába ered. Egy kockázatos akció során a szerelem is utoléri.
9. Darabokban
Giovanni Galardo frissen elvált postai alkalmazottat holtan találják a lakásában. Szívlövés végzett vele. A gyanú a féltékeny volt feleségre terelődik, de hamar kiderül, hogy az ügy ennél bonyolultabb. A munkája során Giovanninak feltűnt egy furcsaság, aminek a végére akart járni, de a kínai maffiába ütközött. A bűnözők darabokban adták fel postai csomagokban a piszkos atombombát, amit a helyszínen akartak összeszerelni.
10. Az ismerkedés művészei
Katia utolsó szereplése.Az ismerkedés művészetére szakosodott internetes társaság fiatal tanárát három késszúrással megölik egy bár mosdójában. A nehezen ismerkedő Monterosso lelkesen veti bele magát a nyomozásba. Terzani is érdeklődéssel mélyül el a témában, sőt, a főnök, Gori sem áll nyerésre friss házasságában. Excel, a fiatal oktató egyben tehetséges zenész is, első lemezét készül kiadni. Egy barátjával bérelnek közös lakást, de nem nagyon tudják fizetni. A labda ide-oda pattog, végül annál áll meg, akinek a legkevesebb oka volt elkövetni az értelmetlen gyilkosságot.
11. Jégkorszak
Dupla epizód. Mitterernek és csapatának egyetlen színrelépése.Mitterer felügyelő felesége halálát nem tudta kiheverni. Halála óta egy ketyegő időbomba. Főnöke, Malatesta jól tudja, miért teszi ki magát továbbra is ennyi veszélynek. Próbálja megértetni legjobb rendőrével, hogy az élete még nem ért véget. Arra az elhatározásra jut a Főnök, hogy egy igazi társat állít Mitterer mellé. S közli vele, keményen, hogy vagy a társával dolgozik, vagy sehogysem. Mitterer kezdetben cseppet sem örül új társának, de Rex, a kutya továbbra sem hagyja könnyen lerázni magát. Mitterer azt hiszi magáról, hogy jobb rendőr egyedül, mint bárki mással. Úgy tűnik a bonyolultnak tűnő családi dráma kapcsán, hogy nemigazán birkózna meg ezzel a több szálon futó bűnüggyel. Egyedül nem megy... Továbbra sem.
17. Évad
1. Testvérek
Annamaria Fiori, Laura Malforti, Carlo Papini, Georgo Vertori első szereplése. Rex találkozik a testvérével.
2. Veszélyes társaság
3. Eltemetve
Terzanit egy koporsóba élve a föld alá temetik csak Rexnek köszönheti az életét.
4. A bosszú születése
Megölnek egy dr. nőt.
5. Nyolcas, kilences, hármas
A gyilkos billiárd golyókat helyez el a halottak mellé.
6. A Rex-kódex
Egy kislány szemtanúja lesz ahogy anyukáját megölik.
7. A jövő katonája
8. A víz színe
Egy vakot elrabolnak.
9. N13
Bóhocok ejtenek tuszokat köztük Carlot is.
10. Elterelés
11. A nap fényénél
Rexet megmérgezik.
12. A vidám kalózok
A 11. rész folytatása.
18. Évad
1. Celeste
Celeste tanúja lesz egy gyilkosságnak.
2. Az eltűnt holttest
Rex talál egy holttestet de mire Terzani is oda ér addigra eltűnik.
3. A sáska napjai
Egy férfit egy kútban találnak.
4. A naptár
Rendőrségi fotózás van.
5. Féltékenység
Egy nem rég kiszabadult férfi embereket gyilkol meg.
6. A szellemmadár
7. Az elítélt mosolya
Terzani beépül a börtönbe.
8. Műkincs tolvajok 1. rész
9. Műkincs tolvajok 2. rész
10. Placebó-hatás
11. Karantén
12. A 110-es szoba
